Durva a cím? Az, viszont igaz. Tudjuk a péniszakrobatától, hogy ebben a háborúban alig halt meg 31 ezer ember. Milyen érdekes, hogy ezt a nagy hazugságot akkor teszi, amikor pár nappal később Macron előáll azzal, hogy menjen minden európai férfi harcolni az orosz ellen. Macron azt mondta, küldjön a Nyugat katonákat.
Beszéljünk akkor erről egy kicsit. Elfogadom, hogy Ukrajna alig veszített embereket. Miért kételkednék egy elnök szavában? Ennek tiszta szívemből örülök. De akkor mi a francnak kell nekünk katonákat küldeni? Minden ukrán harcos megöl hat oroszt, mielőtt meghal. Persze, hogy sokkoló ezt így végigolvasni. De Zelenszkij ezt hazudta, és közben jókat viccelődött arról, hogy Putyinnak mobiltelefonja sincs. Szerencsére a közönség is jót derült ezen. A szórakoztatóipar legalább virágzik ennek a szerencsétlen komédiásnak köszönhetően, miközben szerinte csak pár tizezren, mások szerint több százezeren halnak meg a fronton.
Tehát, ha nem halnak meg az ukrán katonák, akkor nincs szükség erősítésre sem, hiszen ott vannak, elháborúzgatnak, megölnek egy csomó oroszt. Állítólag ez jó, bár nem tudom, kinek és miért. Azt mondja a háborús lázban égő politikai elit, hogy de hát majd, amikor minket támadnak meg, akkor majd Ukrajna visszaadja az a segítséget, amit most adunk.
Ki támad meg? Putyin? És tényleg, Ukrajna visszasegít? Hogyan? Putyin, ha meg tud támadni, akkor már Ukrajna nem létezik. De tételezzük fel, hogy létezik, és Putyin katonái csak úgy az ukrán–magyar határon teremnek. Milyen ukránok fognak megvédeni minket? Azok az ukránok, akik elszöktek otthonról akkor is, amikor a saját hazájukat kellett volna megvédeni? Mert nem akartak meghalni egy értelmetlen harcban?
Tehát áldozzam fel a fiaimat egy olyan háborúban, aminek semmi értelme. Temessem el őket, hogy majd azok az ukránok segítenek, akik helyett ők haltak meg?
És ha meghaltak a fiaim, eltemettem őket, akkor menjek én is meghalni Zelenszkijért? Mert, ugye, nekem szerencsém van, hiszen 55 évesen már csak akkor kell kimennem a frontra, amikor a félszemű, féllábú, félkarú és a vén, pocakos férfiak mennek. Hát ez valóban nagy szerencse. De én ebből biztosan nem kérek. Nem szeretném eltemetni a fiaimat, már ha nem egy bomba robban fel mellettük, és még temetni sem marad mit. És nem szeretnék utánuk halni egy harcmezőn.
Két évvel ezelőtt az egyik fiam szomorú, elcsukló hangon hívott, amikor kitört a háború, hogy
Apa, mind meg fogunk halni? Putyin meg fog ölni minket?
Akkor megnyugtattam, nem kisfiam, Putyint nem érdekli Európa, neki (az oroszoknak) az ukránokkal van vitájuk. Bár Putyin a vitarendezés egy elég gazember módját választotta, de ebbe mi tevőlegesen nem fogunk beleavatkozni, és ezt Európában sem gondolja senki sem máshogyan. Gondoltam ezt két évvel korábban. Most már nem ezt gondolom, és nem ezt mondanám.
Azt a véleményem fenntartom, hogy az orosz agresszió egy helytelen válasz volt, és azt is, hogy Putyin nem akar Európába jönni. De abban már nem vagyok biztos, hogy az európai politikai elit sem akar háborúba bonyolódni az oroszokkal. Sőt, határozottan azt érzem, hogy az az érdekük, hogy kitörjön a harmadik világháború.
Ma azt válaszolnám, hogy kisfiam, Putyin nem fog megölni, az oroszok nem fognak megölni, de készülj fel arra, hogy az európai politikusok fel fognak téged áldozni. A te életed Macronnak nem számít! És ha adhatnék a fiamnak még egy tanácsot, akkor azt mondanám, hogy gyorsan tanulj meg oroszul. Legalább annyit, hogy
Я венгр, я не ваш враг. Я участвую в войне, которая не имеет ко мне никакого отношения. Не стреляйте в меня, я сдаюсь!
(Magyar vagyok, nem vagyok az ellenséged. Egy olyan háborúban veszek részt, amihez semmi közöm. Ne lőj le, megadom magam!)
És ön meghalna Zelenszkijért, Putyinért, Bidenért, Macronért? És ön, elküldené (elengedné) a férjét, a fiát, az unokáját, az apját egy ilyen háborúba meghalni?
Hogy van-e másik út? Van. Azonnali fegyverszünet és béketárgyalás. Vagy mind odaveszünk egy értelmetlen háborúban.
Borítókép: koporsó, temetés, illusztráció (fotó: Pavel Danilyuk/www.pexels.com)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezHogyan tovább, Ferencváros?
Nem akarunk woke-keltetőt Józsefvárosban
Törékeny porcelán
Az ABBA-tól a nem bináris senkiig
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezSz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
A szólásszabadság felkent papjai őrjöngve ünneplik az elnyomó brüsszeli kommunista diktatúrát
A brüsszeli kommunista kiáltvány, a Politico legalább tíz perccel korábban megírta, mint ahogy az megtörtént, hogy rendőrök törtek be a rendezvényre.
Pressman elvtárs Vorosilov marsall és Jurij Vlagyimirovics Andropov nyomdokaiba lépett
Testközelből ellenőrizte a megbízó a magyar ellenzék feladat-végrehajtását. Mi ez, ha nem szovjet típusú diktatúra? Az.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Facebook „durva erőszakot ábrázoló” tartalomnak minősítette, és lejjebb sorolt egy videót a csíksomlyói búcsúról
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, óriási az öröm
A kórházból üzent Robert Fico + videó
4 év után előmerészkedett a botrányos színész, alig lehet ráismerni a Transformers sztárjára
Ebben tuti nincs benne Azahriah
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
A legjobb ebédek csirkemellből hétvégére: 12 recepttel segítjük a készülődést
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.