Robbantással fenyegető üzenetek érkeztek, bombariadó van országszerte + videó
E-mailben és telefonon érkeztek fenyegetések országszerte több iskolába is.
A főpolgármester 2019-es programjában többek között ígéretet tett arra, hogy segít a budapestiek hangját felerősíteni a Városházán, és erősíti az állampolgárok részvételét a döntéshozásban. Karácsony programjának döntő többsége azonban továbbra sem valósult meg.
A főpolgármester-jelölt elmondta, Karácsony Gergely képtelen volt megvalósítani az állatvédelem terén tett ígéreteit.
Czeglédy Csabát bűnösnek találták.
A jogi szakértő szerint hűtlen kezelés, sikkasztás, pénzmosás és költségvetési csalás gyanúját is felveti az öt évvel ezelőtti főpolgármester-jelölti kampány külföldi finanszírozása.
Sávot, irányt, mindent eltévesztett, amit lehetett.
Szotyori-Lázár Zoltán szerint a DK átvette az uralmat a városban az ellenzék felett, és ez nem jó irány.
A magát zöldnek és környezetvédőnek tartó párt vezető politikusa annak ellenére taxizgatott éveken keresztül a XI. kerületi önkormányzat pénzéből, hogy a hivatal biztosított neki szolgálati autót.
Az ötezer lakosúnál kisebb települések pályázhatnak.
Aztán szólt a rendőröknek.
E-mailben és telefonon érkeztek fenyegetések országszerte több iskolába is.
Budapest balliberális városvezetése bizonyította, alkalmatlan a feladatra.
A négy és fél milliárd forintos adócsalás miatt jogerősen elítélt férfi a bujkálás alatt is aktívan posztolt a közösségi médiában.
Niedermüller Péter elismerte, hogy az ellenzék ugyanazt üzeni.
Mráz Ágoston Sámuel lemorzsolódott Jobbikosokban és Momentumosokban látja a Tisza szavazóit.
Egy magyar, momentumos képviselő is van az uniós bűntetőhadjárat kezdeményezői között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.