„Remélem, hogy a kancellár bátorítást érez az elmúlt napok eseményei nyomán” – mondta Sikorski a Bild am Sonntag című német lapnak és más Axel Springer médiumoknak Varsóban adott interjújában.
Kitörhet a harmadik világháború: követelik a Taurus átadását Ukrajnának
A nagy hatótávolságú amerikai rakéták Ukrajnába szállítása után Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter azt reméli, hogy Olaf Scholz német kancellár meggondolja magát, és ad Taurus típusú robotrepülőgépeket a megtámadott országnak.
Sikorski az amerikai ATACMS rakéták Ukrajnába történő szállítását „az ukrajnai orosz eszkalációra adott reakciónak” nevezte, amelyre Németországnak is reagálnia kell.
Néhány napja vált ismertté, hogy Ukrajna nagy hatótávolságú ATACMS rakétákat kapott az Egyesült Államoktól. A Pentagon azonban nem közölt konkrétumokat arról, hogy háromszáz kilométer körüli hatótávolságú vagy rövidebb hatótávolságú modellekről van-e szó.
A média arról számolt be, hogy a nagyobb hatótávolságú modellekről van szó. Az Egyesült Államok már tavaly is küldött rövidebb hatótávolságú ATACMS rakétákat.
Scholz eddig határozottan elutasította a Taurus robotrepülőgépek szállítását Ukrajnának. Attól tart, hogy Németországot is bevonhatják a háborúba, ha az ötszáz kilométeres hatótávolságú rakétákat leszállítják. „Az oroszok már leállították Ukrajna áramtermelő kapacitásának hetven százalékát. Ez tulajdonképpen háborús bűncselekmény” – folytatta Sikorski.
Berlinben konferenciát tartottak Ukrajna háború utáni újjáépítéséről. Jobb lenne azonban eleve megelőzni az ország pusztulását – mutatott rá a lengyel külügyminiszter.
– Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mint az ukrajnai háború agresszorával szemben keménynek kell lenni – tette hozzá. – Azt hiszem, most már mindannyian tudjuk, hogy Putyin csak a nyomásra, a nyers erő legdurvább érveire reagál.
Borítókép: A Taurus Systems GmbH által gyártott Taurus KEPD 350 légibázisú cirkálórakéta (fotó: Sebastian Pieknik/AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDeutsch Tamás: Soha nem volt még akkora tétje EP-választásnak, mint most
A kormánypártok uniós parlamenti listavezetője Erdélyben járt.
Leválthatják Zelenszkijt az orosz–ukrán háború vége előtt, de Putyin is cserél
Az amerikai védelmi tárca korábbi főtanácsadója szerint veszélyben van az ukrán elnök széke.
Így vertek szét egy spanyol bárt a marokkói migránsok + videó
Az észak-afrikai férfiak óriási felfordulást hagytak maguk után, és baseballütővel fenyegették, illetve ütötték a vendéglátóhely tulajdonosait.
A Vatikán csaknem ötven alkalmazottja tett panaszt a rossz munkakörülmények miatt
A vatikáni múzemok alkalmazottai elégedetlenkednek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai
Agyonlőtték a brit miniszterelnököt
Mínusz 10 fok, maradhat? Felhőszakadással, viharos széllel esik vissza a hőmérséklet
Svájcból kapott bókot hazánk, Orbán Viktort is bőszen emlegették
„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell
Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette
Hatalmas aszteroida száguld a Föld felé
Az ETO kétgólos hátrányból fordított Barcikán, kiesett a Tiszakécske és a Siófok
Leválthatják Zelenszkijt az orosz–ukrán háború vége előtt, de Putyin is cserélni fog
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Meglepő főszereplővel jön az új Gyűrűk Ura-film
A Vatikán csaknem ötven alkalmazottja tett panaszt a rossz munkakörülmények miatt
Címoldalról ajánljuk