Közösen tartott ellenőrzést a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel, a Budapesti Közlekedési Központtal és a polgárőrséggel április 10-én a budai kerületekben – adta hírül a rendőrségi portál.
Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt
Gyorsan, hatékonyan intézkedtek.
Az akció tizenkét órán át tartott, miközben a rendőrök összesen 715 embert igazoltattak.
Fő céljuk az volt, hogy körözött személyeket kapjanak el, és a villamosjáratokon is razziáztak, így összesen huszonkét ember ellen intézkedtek, illetve állítottak elő. Közülük egyet még aznap átadtak a bíróságnak.
További Belföld híreink
Tizenhat embert büntetőeljárás lefolytatása, három fiatalt védelem alá helyezés céljából és két embert szabálysértési elzárás végrehajtása miatt kerestek, ötnek pedig a tartózkodási helyét kellett megállapítani.
További Belföld híreink
A körözöttek kiszűrése mellett két embert jogosulatlan közterületi értékesítés miatt állítottak elő, eggyel szemben pedig helyszíni bírságot szabtak ki köztisztasági jogsértés miatt.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÉvtizedek óta árválkodtak a faházak ebben a magyar nagyvárosban, most nem akármit építenek a helyükre
Csoda fog történni.
Itt a budapesti mini-Feri: Gerike, a Gyurcsány-klán szeme fénye
Kubatov Gábor rámutatott, ki is az a Karácsony Gergely.
Karácsony ezt is megoldotta: virágládákban növényeket tett ki a parkolójába, és elnevezte parknak
A főpolgármester átadta a Városháza murvás parkolójából virágládákkal és számtalan székkel kialakított, úgynevezett pop up parkot.
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Riasztás lett a figyelmeztetésből.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nyugdíjasok mellett egy ismert milliárdos testvérét is átverte Magyar Péter anyós-gazdasági vezetőjének a bűnbandája
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
„Ő már föntről vigyáz rám” - szívében őrzi tovább szerelmük emlékét a magyar színművésznő
Robert Fico az intenzív osztályról üzent – egyetlen kérése van
Itt a vége, III. Károly váratlan lépésre szánta el magát
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Hamilton és Verstappen is nagyokat hibázott, félbeszakadt a Forma-1-es szabadedzés
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Elszabadul a pokol
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Címoldalról ajánljuk