– Kiléptem a Párbeszéd – Zöldek pártjából, de továbbra is a frakció tagja maradok – jelentette be közösségi oldalán Berki Sándor országgyűlési képviselő. A törpepárt időközben azt közölte, hogy Berki Sándor már november 30-án tájékoztatta őket kilépési szándékáról, a bejelentést azonban csak most tette meg.
Kilépett a Párbeszédből egy országgyűlési képviselő
A távozó honatya a döntését azzal indokolta, hogy szerinte a párt olyan úton indult el, ami nem tükrözi eredeti céljait.
Berki Sándor kilépését azzal indokolta, hogy szerinte
a Párbeszéd olyan úton indult el, amely nem tükrözi eredeti céljait, és ez a párton belül olyan változásokat indított el, amelyekkel nem tud azonosulni.
További Belföld híreink
A Nógrád vármegyei politikus bejegyzésében azt is megjegyezte: a „NER” leváltása érdekében
fontos lenne visszaszerezniük az ellenzéki pártoknak a rég elveszített vidéki bástyáikat, de ő erre jelenleg senkiben nem lát komoly szándékot.
További Belföld híreink
Mint ahogy a bejegyzésében fogalmazott,
a helyzetet jól szemlélteti, hogy 2022-ben vidéken mindösszesen két egyéni választókerületben győzött ellenzéki jelölt, a kormányváltáshoz pedig elengedhetetlen a vidéki építkezés.
Berki Sándor azt ígéri, hogy a jövőben független országgyűlési képviselőként ő is erre a munkára fog koncentrálni Nógrád vármegyében.
További Belföld híreink
Borítókép: Berki Sándor az Országgyűlés plenáris ülésén (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Kihúzták az ötöslottó eheti nyerőszámait
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Egymásnak estek a felek az ATV-ben a Fico elleni merénylet ügyében (VIDEÓ)
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Megőrültek a svédek is
Máris megvan a Bayern München új edzője?
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk