Az irkutszki rakétakomplexum rakétaezrede a Jarsz rakétákat szállító járművekkel feladat végrehajtására indult – írta meg Telegram-csatornáján az orosz védelmi minisztérium. A feladatra való felkészülésről, és az indulásról videót is közreadtak.
Mindent eldöntő nukleáris csapásra készül fel Oroszország
A felkészítő bevetésen összesen mintegy háromszáz nagyméretű eszköz vesz majd részt.
Több mint húsz – köztük technikai – feladatokat is gyakorolnak a harci szolgálat során. Különös figyelmet fordítanak a szabotázs- és felderítő csoportok támadásainak visszaverésére is – fogalmaz a minisztérium közleménye. A feladatok végrehajtásában összesen mintegy háromszáz nagyméretű eszköz vesz részt.
További Külföld híreink
Borítókép: Harci felkészítésen vesznek részt a Jarsz rakéták legénységei (Fotó: Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezStockholm: jöhetnek az atomfegyverek!
„Háborús időben más feltételek uralkodnak.”
Egészen elképesztő dolog derült ki a császármetszéssel született gyermekekről
Sokkal jobban kell őket óvni.
Durván összeverekedtek a parlamenti képviselők + videó
Tbilisziben a parlamentben képviselők csaptak össze azon az ülésen, amelyen a külföldi ügynökökről szóló törvényt tárgyalják majd.
Szijjártó Péter: Magyarország az együttműködés fejlesztésén fog dolgozni az Európai Unió és a Türk Államok Szervezete között
Magyarország az idén júliusban kezdődő európai uniós elnöksége idején mindent meg fog tenni a Türk Államok Szervezetével folytatott együttműködés továbbfejlesztése érdekében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Meghalt Horváth László színész
Amerikai kiadhatja világháborús parancsot, egész Európát érinti
Kiderült az új edző terve Szoboszlaival: már az utódával tárgyal a Liverpool
Itt a magyarázat Magyar Péter minősíthetetlen viselkedésére + videó
Kőkemény IQ-teszt: kiemelkedő az intelligenciád, ha ezt megfejted
Üzemanyag: döntöttek az új magyarországi árakról – véget ért egy nagy sorozat
Magyar Péterék szerint agymosottak a magyarok
Szoboszlairól is beszélt a Liverpool edzője az újabb bukás után
A Barcelona sztárja vállalta a sárga lapot a nemes célért
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Magyar Péter ennél kínosabb bakit aligha hozott még össze rövid politikai pályafutása alatt + videó
Fordulópont Brüsszelben: Magyarország nyerhet Von der Leyen kapitális hibája után
Címoldalról ajánljuk