Oroszország harci gyakorló indítást hajtott végre a Jarsz mobil alapú, leválasztható robbanófejjel felszerelt, szilárd hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakétával a pleszeki állami teszt-kozmodromon – számolt be az orosz védelmi minisztérium.
Putyin bevetette a legborzalmasabb orosz fegyvert + videó
Oroszország rakétaindítást hajtott végre a Jarsz rendszerrel.
A gyakorló robbanófejek a Kamcsatka-félszigeten lévő Kura gyakorlótéren kijelölt területre érkeztek.
A kilövés célja a modern rakétarendszer taktikai, műszaki és repülési jellemzőinek megerősítése volt.
Az eseményre való felkészülés során a Stratégiai Rakétaerők gyakorolták a Jarsz rakétaindító üteg távoli területre történő átcsoportosításának eljárását, valamint a kilövés előkészítését és végrehajtását. A kijelölt feladatokat maradéktalanul teljesítették – áll a közleményben.
Mint ismert, csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök is utalt arra, hogy csapást mérhet Oroszország a Jarsz rendszerrel, amennyiben területét támadás éri.
A Jarsz rendszer átmozgatásáról a Magyar Nemzet is beszámolt, akkor szakértőt is megkérdeztünk arról, hogy vajon milyen üzenete van ennek.
Minden ilyen demonstratív fegyverbemutató és a fegyverek nyilvánosság előtti bemutatása, mozgatása két célt szolgál
– mondta el lapunk kérdésére Horváth József. Az egyik a speciális ellenfeleknek egy üzenet, hogy az adott országnak milyen fegyverei vannak, illetve a potenciális üzleti partnereknek is egy üzenet, hogy miből lehet vásárolni. Hozzátette:
Azt gondolom, hogy most ezeket a rakétákat demonstratív módon bemozgatták, sokkal inkább üzenettel bír, mint valós fenyegetés.
Borítókép: Részlet a videóból, Oroszország Jarsz rakétát indított (Forrás: orosz védelmi minisztérium)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÓriásplakát gyilkolt embereket Indiában + videó
Legkevesebb tizennégy ember meghalt és hatvan megsérült, mert hétfőn egy óriásplakát kidőlt egy heves viharban Mumbaiban.
Világháborús bejelentés, uniós ország csapatai indulhatnak Ukrajnába
Az észt kormány „komolyan" tárgyalja annak lehetőségét, hogy csapatokat küldjön Nyugat-Ukrajnába, hogy leváltsák az ukránokat.
Az amerikai külügyminiszter Kijevben nyugtatgatja Zelenszkijt
Antony Blinken a nemrég elfogadott segély folyósításáról is tárgyal az ukrán vezetőkkel.
Megéhezett a medve, mutatjuk, mit tett + videó
Kaliforniában jobban teszik, ha nem hagyják nyitva a garázsajtót.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Rácsok között ábrázolják Magyar Pétert és 4 évig börtönben ült anyósát - itt vannak a legújabb mémek!
Kiadta a parancsot Putyin, véres bosszú jön
Túl sok az eper? Ezzel a módszerrel fagyasszuk le, hogy egész évben élvezhessük
Valóságos embervadászattá váltak az ukrajnai kényszersorozások + videó
Felismered egy idézetből, melyik filmre gondoltunk? Kvíz
Kiderült: ekkor viszik el a magyar katonákat az ukrajnai háborúba
Irán már atombombával fenyeget, elszabadulhat a nukleáris apokalipszis
Dagad a botrány, a korábbi Barcelona-játékos ikertestvérét játszathatták tévedésből
Szoboszlai bosszúsan jöhetett le a pályáról, ki gondolta, hogy ez lesz a vége?!
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Magyar Péter ennél kínosabb bakit aligha hozott még össze rövid politikai pályafutása alatt + videó
Fordulópont Brüsszelben: Magyarország nyerhet Von der Leyen kapitális hibája után
Címoldalról ajánljuk