A DK mellett Karácsony Gergely honlapjának az adatkezelését is az a cég végzi, amely Magyar Péter mozgalma mögött bukkant fel
Egymás után derül ki a baloldali projektekről, hogy a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos cégháló áll a háttérben.
Bárdos Barnabás a Molnár Áron alapította noÁr mozgalom pénzügyeseként huzamosabb ideje dolgozhatott a datadatos csapattal.
Újfent felsült a baloldal új üdvöskéje.
Ilyen selyemfiúknál komolyabb emberek is sértegettek már – közölte a kommunikációs igazgató.
Az elemző szerint jó előre eltervezték a spontán színrelépést.
Magyar Pétert ezer szál köti a Soros–Bajnai-világhoz és a dollárokhoz – állapította meg Deák Dániel.
Ezúttal Komlón tévedett nagyot.
A Talpramagyarok.hu tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el azokkal, akik a honlapon megadták az adataikat.
Magyar Péter mozgalma nyilván olyantól vette át az adatvédelmi tájékoztatót, amely mozgalomnál ők szerepet játszottak – mondta a NAIH vezetője.
Arról kérdeztük a Tisza Párt alelnökét, hogy továbbra is kitart-e amellett, hogy semmiféle kapcsolatban nem áll Bajnai Gordonnal.
Szinte nincs Magyar Péter színre lépésének olyan mozzanata, ahol rövid úton ne bukkanna fel a volt baloldali miniszterelnök kapcsolatrendszere.
A Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat a baloldali kampányok visszatérő szereplője.
Trendi milliós elektromos favázas bringával jelent meg az I Bike Budapesten a bosszúálló ügyvéd, aki előre szólt arról, hogy ott lesz.
A kijelentés miatt Dúró Dóra perrel fenyegette meg a baloldal új messiását.
A Tisza Párt alelnöke elismerte, mások adatvédelmi tájékoztatóját használták, mert nem akartak érte fizetni.
Magyar Péter a vidéket járja. És hazudik. Közben azt is bevallotta, hogy loptak. Állítólag.
Magyar Péter Battonyán folytatta országjáró útját, a Tisza Párt alelnöke tagadta, hogy bármilyen kapcsolatban állna a Bajnai Gordonhoz köthető cégcsoporttal. Szerinte tévedés történt.
A baloldali ügyvéd EP-listáján abortuszpárti és migránstámogató álcivilek is szerepelnek.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke abból következtet erre, hogy Magyar Péter mögött feltűnt a Bajnai-féle datadatos kör.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal is vizsgálódik az ügyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.