Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint csütörtökön Szentesen az utcán megölt egy nőt – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján vasárnap.
A hajtóvadászat folytatódik – Azonosították a szentesi nő feltételezett gyilkosát
A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekmény elkövetésével a rendőrség egy 21 éves szentesi lakost gyanúsít, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.
A bűncselekmény a József Attila utca 12. szám előtt történt. Az áldozat egy 52 éves helybéli nő volt.
A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekmény elkövetésével a rendőrség egy 21 éves szentesi lakost gyanúsít, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.
A férfit ezt megelőzően eltűntként keresték, személyleírása és adatai felkerültek a rendőrség honlapjára.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEddig is és a jövőben is betartja a nyugdíjasoknak tett ígéretét a Fidesz
A nemzeti kormány vezetése alatt az idősek megbecsültsége garantált.
Bródy János felesége erősíti Juhász Péter csapatát
A független jelölt baloldali támogatással áll rajhoz.
Elhallgatja a baloldali sajtó Karácsonyék újabb, bűncselekménygyanús botrányát
Lapít az Index, a Telex, a 444, a HVG és a többi ellenzéki orgánum. Nem adnak hírt arról, hogy kiderült, már Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányát is külföldről finanszírozták, feltehetően törvénytelenül.
Egymilliárdos zebrák miatt jelentették fel a pécsi polgármestert
Tovább gyűrűzik a pécsi zebrák ügye.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Wintermantel az újabb botrányról: A főpolgármestertől most sem várhatunk őszinte szavakat
Kiadta a parancsot Putyin, véres bosszú jön
Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka
Búcsú a lipcsei szurkolóktól: nagy bejelentést tett a jövőjéről Gulácsi Péter!
Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!
Kínában már élesben bevetették az olcsó akkumulátor-technológiát
Irán már atombombával fenyeget, elszabadulhat a nukleáris apokalipszis
Fradi–Újpest meccsel zárul az NB I-es idény
Szoboszlai bosszúsan jöhetett le a pályáról, ki gondolta, hogy ez lesz a vége?!
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Lehet egy tippje, tíz ukrán menekültből mennyi dolgozik Németországban
Jürgen Klopp külön kitért Szoboszlai Dominik helyzetére + videó
Címoldalról ajánljuk