Bagossy-dalok az Erkel Színházban

A gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company októberben az Erkel Színházban mutatja be új műsorát. A csapat közel egy éve dolgozik a Csillagok az égen című projektjen. Ezeken az estéken a Bagossy Brothers öt népzenésszel és néptáncosokkal lép színpadra, a dalokat pedig egy dramaturgiai ív mentén fűzik össze. A zenekar munkáját koreográfusként Berecz István, rendezőként Vecsei H. Miklós segíti. Az első két előadásra pillanatok alatt elkapkodták a nézők a jegyeket, így október 13-án is színpadra lépnek.

2024. 05. 15. 13:00
A különleges előadásoknak az Erkel Színház ad majd otthont.
A különleges előadásoknak az Erkel Színház ad majd otthont. Forrás: Bagossy Brothers Company
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első szikrát néhány éve, a szimfonikus koncerteken a Harmonikás című dal népzenei hatású átirata adta (Hegedűs néven), ami annak a műsornak mindig a csúcspontja volt. Közben a Bagossy Brothers Company szép lassan rájött arra is, hogy a koncertek utáni mulatozások vagy a közös családi bulik alkalmával többször kerül elő a hegedű, mint a hangszóró, és innen kezdve már egyenes út vezetett oda, hogy ebből a hangulatból a közönségnek is megmutassanak valamit.

A Bagossy Brothers Company tagjai: Bagossy Norbert, Bagossy László, Bartis-Giricz Szilárd, Tatár Attila és Kozma Zsombor.
A Bagossy Brothers Company tagjai: Bagossy Norbert, Bagossy László, Bartis-Giricz Szilárd, Tatár Attila és Kozma Zsombor. Fotó: Kurucz Árpád

 

Csillagok az égen

Az elmúlt években egyre inkább belopta magát a szívünkbe a népzene, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy Zsombor rendszeresen elővette a hegedűjét a koncertek után, mi meg egyre több nótát énekeltünk vele, egyre hangosabban. Időközben egy-két dalunkba becsempészték magukat a népzenei motívumok, és lassan elkezdett motoszkálni a fejünkben a gondolat, hogy ezt az összefonódást emeljük egy magasabb szintre, és mutassuk meg a közönségnek is.

Egy olyan előadást szerettünk volna létrehozni, ahol a Bagossy-dalok népzenei hangszerelésben szólalnak meg, ahol a szövegvilágba beilleszkednek a népi igazságok, valamint egy történet keretein belül képzeltük el ennek a megosztását, aminek az elmesélésében tánckar is segít majd. 

Szeretnénk egy pár órára egy csodálatos világba csalni a közönséget, ahol a hagyomány egy picit máshogy hathat a lelkekre. Népzenészek, néptáncosok, és egy marék Bagossy – meséli Bagossy Norbert.

Ezeken az estéken a zenekar öt népzenésszel kiegészülve (a Cika zenekar és barátai) tíztagú zenekarként fog a színpadra állni.

A dalokat pedig egy dramaturgiai ív mentén rendezik össze, így egy történetet mesélnek el, amelynek megértésében mintegy húsz néptáncos segít. A táncosok profi koreográfiáit Berecz István, a Fonó Budai Zeneház népzenei igazgatója, Örökös Aranysarkantyús táncos, a Fölszállott a páva első évadának győztese alkotja meg. Az est színpadra állításában rendezőként Vecsei H. Miklós lesz a csapat segítségére.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.