Évek óta zárva tart a 100 Éves borozó, több milliós kár éri a várost

Pécs városának cége nem enged egy forintot sem.

2024. 05. 12. 21:31
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A régi vendéglátóhelyek közül az egyik legpatinásabb a 100 Éves borozó volt Pécsett, amely a város egyik központi részén, a Kórház téren működött – írja a Baranya Vármegyei Hírportál.

Öt évvel ezelőtt, 2019 decemberében utoljára csengett a pénztárgép. Maurer László, az addigi üzemeltető kiköltözött, a kulcs pedig a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.-hez került. Attól kezdve fém kereszt­pánt van az ajtón, bevétel meg egy fillér sincs az ingatlanból, amelynek a helyén a volt tulajdonos szerint már az 1700-as évektől kezdve működött a vendéglátás.

A kieső összeg megközelíti a tízmillió forintot,

ami a város költségvetéséből hiányzik.

 

Nem engedtek a bérleti díjból

A vendéglátóhely bérleti díja hozzávetőlegesen 180 ezer forint volt, ám ennyit már képtelenség volt belőle kitermelni. Ehhez még hozzájött a fogyasztott termékek beszerzési ára, a rezsiköltség meg az alkalmazottak bére, vele a járulékok. A haszonkulcs ötven százalék körül mozgott, vagyis ha a kötelező penzumot lerótta a bérlő, akkor az összegnek megfelelő alapárral együtt már 360 ezernél állt a számláló. Erre rátéve még a béreket, a kiadás bőven túl volt az ötszázezer forinton. Erre rakódott rá minden közüzemi összeg, a fűtés, a villany, a víz és a többi. A bérbeadó,

Pécs városának cége azonban nem engedett egy fillért sem.

Mindent összeadva havi egymilliót meg lehetetlen lett volna kihozni az üzletből, és ez meghiúsította a vendéglátóhely további üzemeltetését.

Az elmúlt ötvennégy hónap alatt semmi sem folyt be a megyeszékhely pénztárába ebből a meg nem hosszabbított szerződésből.

Borítókép: A 100 Éves (Fotó: BAMA)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.