A vádirat szerint az elkövető élettársa jó kapcsolatot ápolt a nagynénjével, és megbeszélték, hogy a nő kisfia és lánya két hétig náluk nyaralnak.
SMS-ben szólt az anyukájának a kilencéves kislány, hogy a nyaraláson szexuálisan bántalmazták
Szexuális erőszak bűntettének súlyosabban minősülő esete miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki 2023 nyarán szexuálisan bántalmazott egy náluk vendégeskedő kilencéves kislányt az egyik Veszprém vármegyei faluban.
A gyermekek július végén érkeztek a családhoz, ám a vádlott már az érkezésük napján, rögtön azt követően, hogy a gyermekek édesanyja és nevelőapja távozott, az élettársa pedig a kislány öccsével és a saját gyermekükkel előre ment, szeméremsértő módon ért a sértetthez.
Délután aztán további szexuális cselekmények eltűrésére bírta rá a gyermeket, aki attól tartva, hogy a vádlott bántalmazni fogja, senkinek sem mert szólni a történtekről.
További Belföld híreink
A férfi közel egy héttel később kihasználta, hogy az élettársa nincs a gyermekek közelében, és ittas állapotban szexuálisan bántalmazta a kislányt. Ezt abbahagyta, amikor meghallotta élettársát a fürdőszobából kijönni, de röviddel ezt követően újra úgy alakította a helyzetet, hogy egyedül maradhasson a gyermekkel.
A kislány végül üzenetben kérte az édesanyja segítségét, aki rögtön felhívta az unokahúgát, a gyermekeiért ment, és még aznap hazavitte őket.
További Belföld híreink
Az ügyészség a vádiratában – a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül – fegyházbüntetés és közügyek gyakorlásától eltiltás kiszabására, valamint az elkövető minden olyan foglalkozástól, egyéb tevékenységtől történő végleges hatályú eltiltására tett indítványt a Veszprémi Törvényszéknek, amelynek keretében a férfi tizennyolc év alatti személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, vagy ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülne.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz aHang állt a hazai abortuszkampány élére
A demográfiai válságot megélő magyar lakosság döntő része életpárti.
Más tollával ékeskedik Karácsony Gergely
A főpolgármester ezúttal egy, a kormányzat által felújított szakrendelőt adott át.
Feloldódnak a szocialisták a Gyurcsány-koalícióban
Képtelen követeléssel indult országos kampányra a Demokratikus Koalíció vezette hárompárti összefogás.
Karácsony Gergely az antikorrupciós kutatószobáról is kamuzott egy nagyot!
A főpolgármester újabb be nem tartott ígéretéről rántotta le a leplet Szentkirályi Alexandra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Elkészült a Mol gigaberuházása – Orbán Viktor is beszédet mond – élőben az Origón
Orbán Viktorról áradozik a Wall Street Journal
Ez a 4 csillagjegy isteni aurával rendelkezik
Üzemanyag: döntöttek az új magyarországi árakról – véget ért egy nagy sorozat
Hideg zuhany: eltiltották a magyar sportolót, nem indulhat a párizsi olimpián
Kapaszkodjunk meg – Magyarország kvázi nagyhatalommá vált, és ehhez még csak pénz és fegyver sem kellett neki
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Kétségbeesetten próbálják megmenteni a nemi erőszak miatt börtönben ülő brazil sztárfocistát
Olyat írhatnak fel receptre az orvosok, amire eddig még soha nem volt példa
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Világháborús bejelentés, uniós ország csapatai indulhatnak Ukrajnába
Elküldték a fenébe a tulajt a megszűnés szélén álló magyar futballklub drukkerei
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAz aHang állt a hazai abortuszkampány élére
A demográfiai válságot megélő magyar lakosság döntő része életpárti.
Más tollával ékeskedik Karácsony Gergely
A főpolgármester ezúttal egy, a kormányzat által felújított szakrendelőt adott át.
Feloldódnak a szocialisták a Gyurcsány-koalícióban
Képtelen követeléssel indult országos kampányra a Demokratikus Koalíció vezette hárompárti összefogás.
Karácsony Gergely az antikorrupciós kutatószobáról is kamuzott egy nagyot!
A főpolgármester újabb be nem tartott ígéretéről rántotta le a leplet Szentkirályi Alexandra.