Angol nyelvű videóban biztatja Pikó András a Józsefvárosban élő külföldieket, hogy június 9-én szavazzanak rá. Az akció nem előzmények nélküli, hiszen a Momentum által támogatott Pikó részt vett már a Menedék Egyesület által szervezett Sokszínű Budapest – Közösségi börze és fórumon is. Nagy lelkesedéssel adta hírül akkoriban közösségi oldalán, hogy Józsefváros polgármestereként, Karácsony Gergely társaságában ő is kifejezte a Budapesten élő külföldiek melletti elköteleződését és támogatását. Mélységesen egyetértett a szintén jelen lévő Soproni Tamással, Terézváros momentumos polgármesterével abban, hogy a kerületükben élő külföldiek éppen olyan helybéliek, mint bárki más ott lakó, így támogatni kell őket a mindennapi ügyeik intézésében és az integrációban. Erről egyébként Kovács Balázs Norbert, Terézváros fideszes elnöke úgy vélekedett, hogy a magyarok helyett a külföldiek érdekeit nézik a városrész vezetői, ám ez is arcpirító hazugság, mert egyáltalán nem a gondoskodásról van szó. Hogy miről, arra még visszatérünk, mindenesetre büszkén kürtölték szét az éterbe a globalizmus világmegváltó lózungját: Legyen Budapest egy befogadóbb város mindenki számára!
Nagyon kíváncsi lennék, mennyire örülnek ennek a színkavalkádnak azok a budapestiek, akik szürke hétköznapjaik elviselhetővé tételét várták inkább a dollárbaloldal helyi politikusaitól, de ebből nem sokat tapasztalhattak az elmúlt négy év során. A helyben ellenzékinek számító kormánypárti képviselők mindenesetre úgy tartják, pőre szavazatvásárlás zajlik a szemünk előtt. Szilágyi Demeter, a józsefvárosi Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője annak idején kertelés nélkül megfogalmazta a lényeget: Pikóék a választást akarják mindenáron megnyerni, az a céljuk, hogy hatalmon maradjanak és a politikai hatalmukat építsék. Ha ehhez az kell, hogy migránsok szavazzanak, vagy hogy külföldről szerezzenek erőforrást, szavazatot, illetve pénzt, akkor ezt meg fogják tenni, a Fidesz–KDNP azonban ezt nem fogja hagyni. Nagyon úgy tűnik, eljött a cselekvés ideje, mert az angol nyelvű videó arra enged következtetni, hogy Szilágyi képviselő úrnak igaza volt, és az akció kampányfokozatba lépett. Pikó nem csupán arról ad felvilágosítást a számára is ismeretlen összetételű célközönségnek, hogyan élhetnek törvény adta jogukkal és mit kell tenniük előzetesen, ha szavazni akarnak, hanem az egyszerűség kedvéért azt is egyértelművé teszi a videóban, kire kell adniuk a voksukat a tájékozatlan ismeretleneknek. Mint azt már jeleztem, nyilván Pikó Andrásra.
Mindez a készülő választási csalás látható része. A kormánypárti szavazótáborban viszont nagyon erős az a félelem, hogy van a jéghegy csúcsának egy most még láthatatlan teste is, vagyis a Pikó-félék nem elégednek majd meg a kerületükbe eddig beköltöző külföldiek több ezres létszámával, és hirtelen megnő majd az ilyen típusú lakcímbejelentések és regisztrációk száma. Nem árt tehát résen lenni, figyelni a kerületek, települések létszámnövekedését a kampány időszakában, és kitalálni valamit a manipuláció következményeinek kivédésére.
Felhívnám a figyelmet arra is, mennyire vehetők komolyan azok a dollárbaloldalról érkező kijelentések, hogy bár a migránsválságot a Fidesz találta ki, ám az nem igaz, hogy ők, ha tehetnék, beengednék az illegális bevándorlók tömegeit. Az viszont nagyon is igaz, hogy idegen zsoldban álló, idegen érdekeket szolgáló globalista újbalosok most a helyhatósági választást akarják elcsalni a külföldiektől remélt segítséggel. Az ehhez szükséges szavazatvásárlást pedig a befogadó sokszínűség álcájába csomagolják. A tyúkólat se bízzuk rájuk!
További A Helyzet híreink
Borítókép: Pikó András (Fotó: MTI)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezHazafúrási stop
Kemény fába vágja a fejszéjét az, aki a baloldali ellenzék tetteinek mozgatórugóit meg akarja érteni, s fel akarja fedezni bennük a logika morzsáit.
Fokozódó őrület
Európa „nagyjai” ma úgy érzik, országaiknak kell kipótolniuk a háborúban folyamatosan újratermelődő ukrán hiányt – nemcsak pénzben és fegyverben, de emberben is.
Hamis héja-nász
Hogy új rablói vannak a nyárnak, már Ady Endre is észrevette, de ha Dobrev Klára minapi elszólására gondolunk, a befejezést is előre is megírhatjuk.
Sárkány
A Középső Birodalom. Kína régi neve ezt jelenti szó szerinti fordításban, amely azt jelzi, hogy ők mit gondolnak saját magukról.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezPillanatképek a tébolyult Európából
Így kell harcolni Magyar Péter ellen
A gonosz Hook kapitány
A baloldal eldobta a zsidókat
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezPillanatképek a tébolyult Európából
Nincsenek határok, de azért haljunk meg az ukrán területi integritásért.
Ez eddig a legnagyobb átverés
Nem lesz attól igazabb a baloldali mantra, ha Magyar Péter mondja.
Libernyákok rémálma
Szerte a világban, hogy kezd felnyílni az emberek szeme.
Mindannyian békét akarunk
A háborús pszichózisban szenvedőket, az uszítókat el kell zavarni az uniós közéletből.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Kiderült Koncz Zsuzsa titka, ezért lett ő „európai hazafi"
Elküldték a fenébe a tulajt a megszűnés szélén álló magyar futballklub drukkerei
Zokoghatnak Madeleine McCann szülei: lezárták az ügyet, azonosították a gyereket
Elképesztő ára van annak a bornak, amit Orbán Viktor adott a kínai elnöknek
Feje tetejére áll a világ, de 4 csillagjegy számára fantasztikus időszak következik Európa főboszorkánya szerint
Élő tévéadásban vettek őrizetbe egy rendszerkritikus ügyvédet
Világháborús bejelentés, uniós ország csapatai indulhatnak Ukrajnába
Megkönnyebbült, hogy kimondta, vége – Nerea Pena kényszerű visszavonulásról, fradizmusról, magyar nyelvről, jövőbeli tervekről
Szoboszlai bosszúsan jöhetett le a pályáról, ki gondolta, hogy ez lesz a vége?!
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Magyarország elleni vádaskodásba ment át az ukrán külügyminiszter interjúja
Zelenszkij felesége meglepő helyen tűnt fel
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezHazafúrási stop
Kemény fába vágja a fejszéjét az, aki a baloldali ellenzék tetteinek mozgatórugóit meg akarja érteni, s fel akarja fedezni bennük a logika morzsáit.
Fokozódó őrület
Európa „nagyjai” ma úgy érzik, országaiknak kell kipótolniuk a háborúban folyamatosan újratermelődő ukrán hiányt – nemcsak pénzben és fegyverben, de emberben is.
Hamis héja-nász
Hogy új rablói vannak a nyárnak, már Ady Endre is észrevette, de ha Dobrev Klára minapi elszólására gondolunk, a befejezést is előre is megírhatjuk.
Sárkány
A Középső Birodalom. Kína régi neve ezt jelenti szó szerinti fordításban, amely azt jelzi, hogy ők mit gondolnak saját magukról.