2010. március 6.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
Nincs értelme a jelentőségén túl elemezni az oroszok elleni szerdai barátságos mérkőzést, néhány előremutató változást mégis fel lehetett fedezni a magyar labdarúgó-válogatott játékában. Ezek közé sorolandó, hogy Buzsáky Ákos személyében végre volt irányítója a csapatnak. Sőt, azzal, hogy a Queen’s Park Rangers légiósa belső középpályásként kapott lehetőséget, a magyar válogatott Erwin Koeman kapitánykodása idején először játszott kimondottan támadó felfogásban. Igaz, csupán egy félidő erejéig, Buzsákyt ugyanis a szakvezető a szünetben lecserélte, pedig a játékos szívesen a pályán maradt volna.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
Ahol a versenyző nagyobb jutalmat kap, mint a szféra évi sportszakmai támogatása, ahol állandó a forráshiány, ahol két köztestület érdekellentéte nehezíti a működést, ott változtatni kell. A magyarországi fogyatékossport több sebből vérzik.
Teljes cikk »
|
2010. március 6.
Teljes cikk »
|
2010. március 5.
Teljes cikk »
|
2010. március 5.
Amikor Gerendás György 2004-ben a BVSC romjai alól Egerbe „evakuálta” csapata színe-javát, az akció nem tűnt egyébnek, mint kényszer szülte, bravúrosan kivitelezett, de legfeljebb rövid távú és behatárolt sikerrel kecsegtető túlélési gyakorlatnak. Szerda este aztán a még mindig Gerendás vezette Eger története során első alkalommal jutott be a férfi vízilabda Euroliga negyeddöntőjébe, úgy, hogy a hat évvel ezelőtti gárdából csupán Szécsi Zoltán maradt hírmondónak, és az időközben nemcsak formájában, hanem tartalmában is hevesi székhelyűvé vált alakulat bő keretében kilenc helyi fiatal pólózik. A Bitskey uszodában háromezer drukker ünnepelte a sikert; a kontraszt annak fényében különösen erős, hogy amint azt egyszer Gerendás megjegyezte, BVSC-szurkolót jó, ha egy párat látott egész életében.
Teljes cikk »
|
2010. március 5.
Teljes cikk »
|
2010. március 5.
Teljes cikk »
|