2010. február 9. 14:04
MNO
- BL
Tizenhét nőt futtatott Németországban az a bűnbanda, amelynek négy tagját elfogták, másik négy ellen pedig elfogatóparancsot adott ki a rendőrség – mondta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója kedden Salgótarjánban.
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
Az elfogott 48 és 25 éves salgótarjáni, a 26 éves Hajdú-Bihar megyei és a 39 éves Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfi ellen emberkereskedelem, kitartottság és kerítés, valamint más bűncselekmények miatt folytatják az eljárást – közölte Némedi Gábor a sajtótájékoztatón. A salgótarjáni Oláh György Ferencet és Szűcs Gergőt, az etesi Berki Józsefet, valamint a budapesti Száva Tibort még körözi a rendőrség – mondta az igazgató. Utóbbit Magyarországon keresik, társai ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, mert információik szerint elhagyták az országot. Többük ellen jelenleg is folyamatban vannak különböző büntetőeljárások – tette hozzá Némedi.
A részletekről elmondta: a múlt héten vették őrizetbe a négy férfit, akik Magyarországon prostituáltakat toboroztak, illetve vásároltak 2009 elejétől az ország minden részéből. Őket a bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte. A nőket Németországba juttatták ki, ahol egy legális türelmi zónában futtatták őket. A bevételt mindennap elvették tőlük, a pénzt vagy megbízottak útján hozták haza, vagy pénzintézeteken keresztül utalták hazai bankszámláikra. A nők egy része önként vállalta a munkát – mondta Némedi.
A bűnügyi igazgató megerősítette az MTI információját, miszerint a 48 éves salgótarjáni férfi ugyanaz a személy, aki ellen 2007 júniusában prostituáltakból álló hálózat működtetése és hamis pénz forgalmazása miatt már eljárást indított a rendőrség. Némedi Gábor közölte: a férfi ügyében nem született még jogerős ítélet. Előbb előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetben volt, ezt követően a bíróság megszüntette vele szemben a kényszerintézkedést, és azóta szabadlábon védekezett. Vagyis a büntetőeljárás idején követte el a bűnismétlést – mondta.
(MTI)
|
|
Küldés e-mailben|
Szóljon hozzá a fórumban|
Nyomtatható verzió
|