2010. február 9. 12:45
Pálffy Lajos
Valósággal elárasztották a fenyőrigók Budapestet. A Magyar Madártani Intézet munkatársa által is szokatlannak értékelt invázió mögött vélhetően az Európa északi területein uralkodó hideg időjárás állhat.
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
Berényi Zsombor az MNO-nak elmondta, hogy a fenyőrigók minden télen megjelennek a Kárpát-medencében, ami ideális telelőhelyet jelent nekik már hosszú idő óta. Az észak-európai és a Skandináv tajgaerdőkből érkező madarak idén – vélhetően az északi nagy hidegek miatt – szokatlanul nagy számban érkeztek hozzánk és a szomszédos országokba. Budapest légterét már hetek óta „uralják”, de jut belőlük bőven vidékre is.
A madártani intézet munkatársa azzal is magyarázza a fővárosi tömeges előfordulásukat, hogy a közparkokba és a fontosabb útvonalak mellé ültetett díszfák – a japán akác vagy a nyugati ostorfa – termése az őshonos magyar fajtákhoz erősen hasonlító fenyőrigók kedvelt csemegéjének számít, de más bogyótermő fák „gyümölcsét” sem vetik meg, és elcsipegetik a fagyöngyöt is.
Berényi Zsombor kérdésünkre kitért arra is, hogy a főváros vendégei márciusig, áprilisig biztonságban vannak nálunk, természetes ellenségeik viszonylag elhanyagolható számban vannak jelen Budapesten. Berényi ezek közt megemlítette a nemrég a bazilikánál feltűnt vándorsólymot és azt, hogy a többezres madárrajokat a karvalyok is el szokták kísérni Budapestre.
|
|
Küldés e-mailben|
Szóljon hozzá a fórumban|
Nyomtatható verzió
|