2010. február 5. 00:01
Magyar Nemzet
Talán a kemény tél az oka, hogy csak lassan, napról napra ocsúdik a köz a kábulatból, s kezdi felfogni, miket is mondott a szocialista miniszterelnök-jelölt vasárnap a nyugdíjasoknak. Az ifjú szocialista beszédét nyugodtan nevezhetjük őszödi típusúnak; jó úton jár, ha be akarja érni Gyurcsányt.
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
Azt bírta kinyilatkoztatni, hogy nem akar olyan országban élni, ahol jobboldali orvosok praktizálnak, hiszen akkor az emberek nem jutnak megfelelő ellátáshoz. Beteg édesapjának ismerősei e veszély elhárítása végett jónak látták afelől tudakozódni, milyen világnézetű az orvosa. Egyértelmű utalást tett Mesterházy arra is, hogy a jobboldali iskolaigazgatóktól félteni kell a gyerekeket.
A szocialisták kormányfőjelöltje olyan országot akar, ahol biztonságban lehet, nyilván, mert az ő országában mindenki baloldali volna, a jegyellenőrtől az úszómesterig, a gyógymasszőrtől a gyárigazgatóig. Szavai arra a meggyőződésére utalnak, hogy a jobboldali orvos nem vizsgálja meg rendesen a beteget, s ha megoperálja, hát benne felejt ollót-szikét. Azt nem mondta el pontosan, miért nem tanácsos az ő Magyarországán megtűrni a jobboldali iskolaigazgatókat, de a tipikus ballib fóbiák ismeretében ez is kikövetkeztethető. Jobboldali pedagógus: fehérterror a tanintézményben.
Nem definiálta a csinos aranyifjú, hogy kiket ért jobboldaliak alatt, de nyilván olyan emberekre gondol, akik nem az ő érdekkörébe tartoznak. Önmagát természetesen baloldalinak nevezi – tehát olyasvalakinek, aki a megalázottak és megszomorítottak pártján áll, szemben az őket kizsigerelő gazdagokkal és hatalmasokkal. Ez persze, így önmagában, derék dolog volna. De hadd vegyünk kölcsön néhány kifejezést a klasszikus szocialista szitokszavak közül: ha létezik burzsoá, munkásnyomorító, kizsákmányoló és imperialista politikai erő a huszonegyedik század magyar történetében, az minden bizonnyal Mesterházy pártja. Az MSZP néhány év alatt tökéletesen kiszolgáltatta az országot a nemzetközi nagytőkének, és a lakosságot úgy kifosztotta, hogy a csecsemőink is el vannak adósodva, a nyugdíjasokról nem is beszélve.
Mármost, ha egy kocsmában rogyadozó, hat elemit végzett munkanélküli oly primitív társadalomképpel és oly megrendítő fóbiákkal bír, mint Mesterházy, de nem bír megmaradni a néma rettegésben, ezért mindezt a csapos arcába dünnyögi: oda se neki. Ha valaki meggyőzi, hogy egy ország lakosságát nem lehet barátokra és veszélyes ellenségekre osztani, jó. Ha nem, nem baj. A baj az, ha valaki miniszterelnök-jelöltként harsog világgá ilyen gondolatokat.
Nekem is van néhány előítéletem. Siketnéma polgártársamat nem bátorítanám, hogy énekeljen az operában. Vakra nem bíznék autóbusz-vezetést. Azt pedig mindenképp megakadályoznám, hogy egy ilyen elmebeteg tovább közelítsen a közhatalomhoz. Ugyanis ha kormányra kerülne, mi sem lenne természetesebb számára, mint elhárítani a jobboldali veszélyt. Beszéde arra utalt, jónak látja megismerni az orvosok és pedagógusok világnézetét; nyilván alaposan, pártja hagyományos eszközeivel megvizsgálná, ki hogyan gondolkozik, majd az ideológiailag megbízhatatlannak ítélt egyedeket eltávolítaná. Biztonsági okokból, mint a régi, csúf időkben.
|