MN Magyar Nemzet - Haydn katonásan, mégis könnyedén

A Magyar Nemzet internetes kiadása. Kiadja a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.

Sport
Tettlegességig fajuló vita és létszámleépítés
Északi helyett győri derű
Kiss bearanyozta a magyar nagydíjat
Orosz hódítók
Megelőzte a Real Madrid a Barcelonát

Belföld
Visszaélések a csereháti iskolákban
A bősi javaslat miatt mondatnák le
Kövér: Nincs vesztegetni való idő
Csetepaté
Provokáció lenne a kitöltetlen cédula?

Külföld
Megvásárolt hozzáférés
Napi sajtószemle
Megosztó versengés
Kér vagy követel Madrid Caracastól?
Röviden

Gazdaság
Milliárdokat vesz el az APEH?
Nem eladók a balatoni tógazdaságok
Sokat adnak a Telkes-cégek véleményéért
Jogtalan üzlet a joggal
Lázadás a kontár és elvtársi tanácsadók ellen

Kultúra
Tragédia újrahasznosítva
Üres, de mégis puccparádé
Száz év azonosság, száz év változás
Nemzeti jelképek Pápa térségéből
Építkezés és digitális fotótechnika

Kultúra

Haydn katonásan, mégis könnyedén
2010. január 30. 00:00

Biás Zoltán Barna
Kíváncsian vártam a francia karmester, Sylvain Cambreling hazai debütálását. Ő elsősorban a kortárs zene egyik apostolaként szerzett magának hírnevet, miután elfogadta Boulez meghívását és az Ensemble InterContemporain állandó vendégkarmestere lett. Izgalmas „ismeretségünk” mégsem egy kortárs mű interpretációjával kezdődött, hanem Berlioz hányatott sorsú dilógiája, A trójaiak salzburgi produkciójával.

Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel

Cambreling nem is okozott csalódást, ámbár nem is volt nehéz dolga a Budapesti Fesztiválzenekar élén. És bár a műsor a felületes szemlélő számára könnyen eklektikusnak tűnhetett, csakhamar bebizonyosodott, hogy korántsem erről van szó, vérbeli francia estnek lehettünk szem- és fültanúi. Már a nyitódarab, Ligeti egyik korai műve, a Román koncert elsodort minden fenntartást, szó szerint. Az első tétel fantáziadús líraisága után a második szilaj, diabolikus tánca következett, majd a harmadikban megelevenedtek a zeneszerző gyerekkori emlékei, a román pásztorok havasi kürtjei, végül a „heves sodrású, harsány zárótétel koronázta meg a művet.
Ilyen felvezető után elmúlt az álmos vasárnap délután minden fáradtsága, és a közönség izgatottan várta Liszt II., A-dúr zongoraversenyét a szintén ez alkalommal debütáló orosz pianista, Nyikolaj Gyemigyenko főszereplésével. A szólistát, zenekart egyaránt igénybe vevő „egytémájú, egyetlen központi gondolatra épülő zenemű” pompásan kanyargott végig monumentális útján, nagyvonalú kivitelezésben. A ráadásnak szánt Chopin-darab visszafogottsága, finomsága éles kontrasztot alkotott az előtte elhangzott versenyművel.
A szünet után a Lidércek és a Szilfek táncára került sor Berlioz Faustjából, de az eredeti koncepcióhoz képest mindkettőt megelőzte a Rákóczi-induló, mintegy gáláns gesztust gyakorolva a magyar közönségnek. A drámai legenda három részlete a hárfaakkordok hullámzó líraiságától a démoni szenvedélyességig terjedt, Berlioz művészetének néhány jellegzetességét felvillantva.
Haydn második londoni ciklusából került terítékre a koncert záródarabja, a pazar G-dúr, más néven Katona-szimfónia. Korunk zenehallgatói sajnos egyre kevésbé találkozhatnak megfelelő interpretációval, amely képes egyensúlyban tartani Haydn kései szimfóniáinak derűjét, humorát, szenvedélyét és drámáját. Ez esetben nem lehetett panasz. Bár a nyitótétel tempói kissé felborultak, amennyiben az Adagio gyorsabbnak bizonyult a kelleténél, sikeresen megfosztva azt ködös, homályos misztikumától, az Allegro visszafogottsága pedig lefaragott a temperamentumból. A további három tétel azonban telitalálatnak bizonyult: a katonás Allegretto (nem véletlenül lett belőle ráadás, a londoni ősbemutatónak megfelelően), a franciánál is franciásabb Menüett és a tűzijátékszerű energiabomba Presto.
Cambreling biztos kézzel, könnyedén és elegánsan, minden fölösleges mozdulat nélkül kormányozta végig a zenekart a hangversenyen, amely jellemző módon sokkal rövidebbnek tűnt, mint valójában volt. És bár nem először hallottam az immár hivatalosan is a világ tíz legjobb együttesébe tartozó fesztiválzenekart, zenészei újra és újra bizonyítják, hogy mennyire jók. Hogy mást ne mondjak, nem véletlen, hogy a fokozott érdeklődés miatt rendszerint háromszor játsszák el ugyanazt a műsort, mindig telt ház előtt. Aki nem hiszi, járjon utána.
(Budapesti Fesztiválzenekar, Nyikolaj Gyemigyenko – zongora, vezényelt: Sylvain Cambreling, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2010. január 24.)

Küldés e-mailben| Szóljon hozzá a fórumban| Nyomtatható verzió

Lap teteje | Impresszum | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Archívum