2009. december 22. 08:43
MNO
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
Természetesen az én másságom is akkor kezdődött, amikor elveszítettem testvéreimet, majd fokozódott, amikor elszakadtam az anyámhoz fűző érzelmi köldökzsinórtól. Ami 1948-ban velünk történt, iszonyatos volt. Akkor csak éltünk, léteztünk, és hozzászoktunk, hogy egyedül vagyunk. Tizenkét éves koromban anyám magával vitt Ikervárra, ahol nevelőként dolgozott a kastélyban lévő javítóintézetben. Az általános hetedik osztályát a falusi iskolában végeztem el. (Ági akkor Szombathelyen, Jenő Kőszegen volt kollégista.) Olyan osztálytársak közé csöppentem, akik hatéves koruk óta együtt jártak, sokan rokonságban álltak egymással, mindnyájan Ikerváron születtek. Úgy viszonyultak hozzám, mint egy élő szervezet az idegen anyaghoz, immunrendszerük tiltakozott a jelenlétem ellen. Ráadásul túlzottan jó tanuló voltam, és nem rejtettem véka alá tudásomat. Azon kívül városból jöttem, s hajlamos voltam az ott lévő dolgokról mesélni. Akkor ugyan nem figyeltem föl rá, s nem vontam meg a párhuzamot, de valami hasonlót éltem át, mint bárki, akit egy közösség idegennek tekint, s megpróbál kivetni magából.
(Magyar Nemzet, 2009. december 22.)
|
|
Küldés e-mailben|
Szóljon hozzá a fórumban|
Nyomtatható verzió
|
Lap teteje |
Impresszum |
Médiaajánlat |
Adatvédelem |
Oldaltérkép
.jpg)
.jpg)
.jpg)
