2009. december 16. 17:38
MNO
- KN
Németországban csökkent az autósok üzemanyag-felhasználása, tavaly 5,6 százalékkal kevesebb benzin és dízel üzemanyagot használtak fel mint 2000-ben, bár az időközben bekövetkezett rekord üzemanyag árak miatt időnként ez jóval többe került nekik – írja a német szövetségi statisztikai hivatal jelentése.
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
Az alacsonyabb üzemanyag-felhasználás elsősorban arra vezethető vissza, hogy emelkedett az egyébként is alacsonyabb fogyasztású dízel járművek népszerűsége a német autósok körében. A dízel üzemű autók száma 2000 óta háromnegyedével 7,7 millióra emelkedett. Mostanra a forgalomban lévő személygépkocsiknak már több mint egy ötöde dízel üzemű. A felhasználás csökkenéséhez persze az üzemanyag-takarékos technológiák terjedése is hozzájárult mind a dízel, mind a benzin üzemű járművek körében. A roncsautó-programnak köszönhetően az átlagos üzemanyag felhasználás további csökkenése várható 2009-ben is, mivel a program keretében főként kis- és középkategóriás, alacsony fogyasztású autókra cserélték le járműveiket a német autósok.
A mostani személygépkocsik átlagosan 8,3 százalékkal kevesebb üzemanyagot használnak fel mint az ezredfordulón gyártott autók. Az átlagos üzemanyag-felhasználás 2000 és 2008 között 100 kilométerenkénti 8,3 literről 7,6 literre csökkent. Tavaly 2,3 százalékkal csökkent a német autósok üzemanyag felhasználása 2007-hez képest. Üzemanyag költségeik azonban emelkedtek, mivel a benzin 4,4 százalékkal, a dízel 14 százalékkal drágult. A üzemanyagár-rekord 2008-as éve volt az első, amikor a német autósok éves összevetésben kevesebbet használták járműveiket az előző évnél. Az egy háztartásra eső futásteljesítmény 0,9 százalékkal csökkent az előző évihez képest. A háztartások által üzemeltetett autók száma 0,2 százalékkal csökkent 2008-ban az előző évihez képest. 2000 és 2006 között 8,3 százalékkal nőtt a gépkocsi állomány, a háztartások futásteljesítménye pedig 3,1 százalékkal emelkedett.
(MTI)
|
|
Küldés e-mailben|
Szóljon hozzá a fórumban|
Nyomtatható verzió
|