4,5 millió látogató az egyetemi információs központban 2009. december 9. 07:57
MNO
- KA A megnyitás óta eltelt öt évben mintegy 4,5 millió regisztrált látogatót fogadott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Tanulmányi és Információs Központja - tájékoztatta Majó Zoltán, az intézmény fejlesztési igazgatója az MTI-t.
Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel
A mintegy nyolcmilliárd forintos beruházással elkészült központ - amely a hazai felsőoktatásban egyedülálló módon napi tizenkét órán át nyitva tart - egyszerre működik oktatási, tanulási, szolgáltatási és konferenciatérként - mondta a szakember. Hétfőtől szerdáig az egyetem karainak nagy előadásait tartják az épületben, az itt meghirdetett kurzusokra szemeszterenként több mint tízezer diák iratkozik be. Nemcsak a hagyományos oktatás színteréül szolgál azonban a központ, itt rendezik a szabadegyetem előadásait is.
A tanulási tér maga a modern könyvtár, ahol a látogatók a polcokon mintegy 300 ezer könyvet és folyóiratot érhetnek el a több mint másfél millió darabos teljes állományból. A könyvtár informatikai kabinetjeiben pedig gyors internetes kapcsolattal rendelkező számítógépeken a rohamosan növekvő digitális állomány, az elektronikus adatbázisok tucatjai mellett több mint 10 ezer szakfolyóirat elektronikus változatában is böngészhetnek az egyetem polgárai.