Draskovics Tibor az egyetemi szenátus előtt kiemelte: nem terrorista akció történt, a történtek más bűncselekménnyel nem függnek össze, az elkövető valamilyen személyes ok miatt lövöldözött. A rendészeti miniszter ígéretet tett arra, hogy a rendőrség a lehető leghamarabb és legalaposabban kivizsgálja az esetet, feltárja annak minden részletét, az elkövető lehetséges motívumait. Mint elmondta, jelenleg meghallgatják a tanúkat, és feltárják az elkövető családi hátterét. Úgy tudni G. Ákos, a 23 éves gyógyszerészhallgató hosszabb ideje volt egyetemi hallgató különböző karokon.
Draskovics elmondta: a lövöldözés elkövetője jelenleg nincs kihallgatható állapotban. A miniszter közlése szerint most hallgatják meg a tettes csoporttársait, akik azt mondták a rendőröknek, hogy az elkövetőt okos, visszahúzódó diáknak ismerték. A rendészeti tárca vezetője nem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint a tettes orvosi kezelés alatt állt. Mint mondta, az biztos, hogy „voltak gondjai a világgal”. A sérültek állapotáról Draskovics annyit közölt, hogy egyikük – az életveszélyesen megsérült fiatalember – még a műtőben van, a másik két sérült már elhagyta a műtőt, az ő állapotukat stabilizálták.
A felsőoktatás tragédiája
Hiller István oktatási és kulturális miniszter kiemelte: nemcsak a PTE, hanem az egész magyar felsőoktatás tragédiája az, ami Pécsett történt. Közölte: az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti a lövöldözés halálos áldozatát, és ígéretet tett arra, hogy a halálos áldozat és a sérültek családjának azonnali segítséget nyújtanak. Arra kérte az egyetem vezetését, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy az egyetemi munka, azaz az oktatás és a kutatás zavartalanul folytatódhasson.
Páva Zsolt polgármester elmondta, hogy Pécs önkormányzata is saját halottjának tekinti a lövöldözés halálos áldozatát. Közlése szerint a város csütörtöki közgyűlésén a képviselők egyperces, néma felállással emlékeztek a lövöldözés halálos áldozatára.
Volt engedélye a fegyverre
Az egyetem rektora, Gábriel Róbert bejelentette: péntekre tanítási szünetet rendel el a gyógyszerészhallgatóknak. Egy lövészklub tagja a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) történt csütörtöki lövöldözés elkövetője, ezért saját jogon, engedéllyel van fegyvere, egy 9 milliméteres maroklőfegyver – mondta Gábriel Róbert az MTI-nek. A rektor arra a kérdésre, hogy a történtek nyomán fontolgatják-e a biztonsági intézkedések szigorítását, az MTI-vel azt közölte: ilyen és ehhez hasonló esetek megakadályozására egy egyetemen csak repülőtéren érvényes biztonsági előírásokhoz hasonló szabályok bevezetésével nyílna lehetőség, hiszen az előadások nyilvánosak.
Pszichológus foglalkozik azokkal, akik a tragédia idején az előadóteremben tartózkodtak. A folyosón történt eseményeket biztonsági kamera rögzítette.
„Fájdalmas veszteség”
A Magyar Gyógyszerészi Kamara mély megrendüléssel fogadta a Pécsi Tudományegyetemen történt tragédia hírét. Együtt érez az áldozat családjával és a sebesültekkel – olvasható a kamara közleményében. A halálos áldozatot is követelő tragédiát a Magyar Gyógyszerészi Kamara fájdalmas veszteségnek tartja, és az elhunyt hallgatót saját halottjának tekinti – áll a kommünikében.
(MTI/OS, hírTV)