2009. szeptember 7. 13:49
Munkatársunktól
A Magyar Napló könyvkiadó és az Írott Szó Alapítvány lapunk munkatársa, Pósa Zoltán szeptember 6-i, hatvanegyedik születésnapjára adta ki a szerzőnek Az ifjúság maradéka című négytételes, jelenben játszódó kisegényét. A kézirattal Pósa elnyerte a Magyar Napló és az Írott Szó Alapítvány 2007-es, ünnepi könyvheti pályázatának egyik különdíját. Az alkotót és könyvét szeptember 7-én, fél ötkor mutatja be a Hír Televízió Paletta című adásában Turda Adrienn műsorvezető. Az íróval a könyvéről beszélgettünk.
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
– Ön korábbi nagy- (Aranykori tekercsek, Menekülés négy sávon, Mediterrán tintabúra) és kisregényeivel (Ama tőrök, Irodalmi dandy avagy koranyári üdvözlet, Különleges szakasz, Pünkösdi királyfi, Akkor mindenki velem tötődött) Csontos János tavalyi köszöntését idézve végigmondta a Kádár-kor teljes történetét, szinte mindent megírt, amire rendeltetett. Most pedig korunk problémáival szembesít bennüneket négy elbeszélésben?
– Eddigi életem összegzésének záróköve, a frissen megjelent Az ifjúság maradéka című regény csak látszólag áll négy hosszú elbeszélésre méretezett részből. Valójában egyetlen feszes, sűrű kisregényről van szó. Az elbeszélés fonalát fejezetenként más-más hős veszi át. Két férfi és két nő mondja végig a mesét, én úgy szoktam mondani: főhősváltó történetet írtam, benne mintegy stafétabotként adják át egymásnak a figurák az elbeszélői szerepet. A fejezetcímek fölötti keresztnév a központi hős nevét jelzi, akinek látószögéből tárul elénk a történet egy-egy szakasza.
– Az első fejezet címe: MÁTÉ – EGY FRESKÓ ELŐZMÉNYEI ÉS KÖVETKEZMÉNYEI, AVAGY A HATOSFOGAT FELBOMLÁSA, amely a Horn-korszakba visz el bennünket. Hogyan?
– Ennek a résznek a narrátor-főhőse Uzonyoi Máté, egy csongrádi, főleg szlovákok lakta falu lakója, a megyei irodalmi folyóirat főszerkesztője, többkötetes, még fiatal, negyven körüli költő-író. A fiú ősei Háromszékről valók, ő már Debrecenben született, átmenetileg Délvidékre sodorta az élet. A folyóirat szerkesztése mellett elhivatottan próbálja a széteső, szétzüllő faluban életben tartani az úgynevezett hatosfogatot, amelyhez rajta kívül két két tehetséges festő-grafikus, egy megalkuvó, középszerű szobrász, egy züllött, dilettáns költő-műfordító és a művelődési ház egykor nagyra hivatott, de egyre inkább opportunista igazgatója áll. Az öt művész és az igazgató 1986–1995-ig pezsgő kulturális életet vitt a faluba. Ám visszatértek a kommunisták, s a korábban nagylelkűnek, falusi Medicinek látszó, egykori szocialista tanácselnökből művészetbaráttá szelídült polgármester is visszavadul újkapitalistává. Könyörtelenül szétveri a csapatot. Mivel az újbolsik nem támogatják, megszűnik a folyóirat is.
– Ahogy ez ilyenkor lenni szokott akár a régi, akár a posztkommunizmusban, a művész hősök emberi gyöngeségei is siettetik saját végzetüket?
– Igen. A polgármesternek és a művelődési ház igazgatójának magas labdát dob föl az egyik grafikus: részegen, félig tréfából, félig dacból egy pornográf freskót rajzol a művelődési ház nagy előadótermének falára, így kis híján botrányba fullasztja a mai önkormányzati tisztviselők – tegnapi KISZ-vezetők – konferenciáját, ami szinte semmivel sem kevésbé gittegyletszerű, mint az 1990 előtti KISZ-kongresszusok. Ez a botrány és a helyi kocsmában folytatódó, verekedésbe torkolló csihi-puhi jó ürügy arra, hogy a polgármester jól fizető szekták és külső tanfolyamok befogadóhelyévé züllessze a művelődési házat, elkergesse a szlovák faluból a magyarkodó művészeket. A megye szocialista vezetése pedig fölszámolja a folyóiratot, mert egy tanulmányában Máté a visszatérő újszocializmusról megírta, hogy rosszabb, mint a régi volt.
– A második fejezettől a fináléig ( ANDREA – EGY LÁNY MEGVÁLTJA ÖNMAGÁT) már a 2007–2008-as években vagyunk. Mennyire folyik bele a regénye aktuálpolitikai ügyekbe?
– Eléggé belemegyek, hiszen a regény fő helyszíne innentől egy MSZP-s város szocialista-liberális napilapjának szerkesztősége. Máté, valamint helyettese a folyóiratnál – földije, egy Charles Bronson-arcú újságíró, a hatosfogat egyik kültagja –, illetve egy Piroska nevű ledér tanácsi titkárhölgyike a lap és a hatosfogat szétesése után ide szegődnek újságírónak. Csak a szerepek fölcserélődtek: Bronson a rovatvezető, Máté újságíró. Újságíró és egyetemista lesz Pirike, a kikapós, vörös hajú, egykori falusi démon is. A történet második felvonását az egyik kolléganőjük, bizonyos Andrea meséli tovább. Ahogy már mondtam, a lap baloldali-liberális, mint minden magyarországi vidéki lap, amelyet az Axel-Springer sajtóbirodalom vásárolt föl. Andreának, akár a többi vidéki újságírónak az a végzete, hogy jobbára nemzeti elkötelezettségű, keresztény emberek, de mivel nincs más szerkesztőség, kénytelenek ott dolgozni. Ebben felőrlődnek. Andrea érzi, hogy egyre magányosabb, az italozás és a kis kalandocskák egyre inkább életének szerves részévé válnak. Az írásban élvezetet nem talál, hiszen naponta meg kell alkudnia saját meggyőződésével, de ahhoz nem elég erős, hogy ellenszegüljön, elmenjen tanítani, vagy elhagyja a várost. Nagy szerelme, a vidéki filozófus halálra itta magát, szeretne az ő emlékétől is megszabadulni. Végül kedvese a túlvilágról üzen neki, hogy válassza a családi életet, próbáljon hozzámenni az egyik, beléje szerelmes férfi kollégájához. Ha elkezdi szeretni a családját, a gyermekét, újra vissszatalál az elvesztett hazaszeretethez is. De ettől a valóságban ő oly messze van még, mint Makó Jeruzsálemtől.
– A harmadik fejezetben (BRONSON: EGY ÓRA MÚLVA SEM JÖVÖK, AVAGY A KOCKA EL VAN VETVE) felvillannak egy pillanatra az őszödi beszéd utáni tüntetések is.
– Ez a fejezet belevisz bennünket a jelen legszörnyűbb bugyraiba. Máté, egy Herpay Botond nevű színikritikus és Bronson, az új fejezet narrátora rendszeresen kijárnak a város főterére, az őszödi böszme elleni tüntetésekre. Mivel baloldali-liberális lapnál dolgoznak, a főszerkesztő megfenyegeti őket, hogy repülnek. Máté ráadásul a cikkeiben állandóan a lap irányvonala ellen dolgozik, nemzeti, jobboldali, fővárosi újságokba külsőzik, támadja a saját megyéjét. Ám mielőtt kirugnák, egy huszárvágással ő jelenti be főnökeinek, hogy elmegy főmunkatársnak az első számú hazai nemzeti, jobboldali napilap, a Magyarország (a Magyar Nemzet kódneve) szerkesztőségébe. Kedvese, Barna Márta elvégezte az egyetemet, s együtt távoznak Budapestre. Bronsont megrendíti, hogy barátja megváltotta magát, ő viszont marad. A lapvezetés azért is fordul most már őellene, mert a magánélete is egyre zűrösebb. Reggeltől estig iszik, két kolléganőjével – az egyik Pirike – rendszeresen csalja a feleségét. Elhatározza, hogy elválik, de az apósa és az anyósa egykori nagy kommunisták, a helyi MSZP-vel is jó viszonyban vannak. Így senki sem védi már meg az eltávolítástól. Nem is harcol tovább, részegen, a mukanap vége előtt kivonul a szerkesztőségből. Bátorságának értékét csökkenti, hogy tudja: az apja az apósánál is fontosabb MSZP-s „régi-új elvtárs”, így előbb-utóbb úgyis visszaveszik... A regény érdekesége, hogy egy belső monológforma betétben Bronson összefoglalja az MSZP választási csalásainak történetét és a 2006-os véres október 23-áról is véleményt mond. Magyarán: a regénybe belecsempésztem egy monológba ágyazott átfogó publicisztikát jelenünkről úgy, hogy nem lehet észrevenni, mert elég oldott.
– A negyedik részben (PIRI – NEKEM EZENTÚL SAVANYÚ A SZŐLŐ) a kör bezárul. Egy szereplő kivételével mindenki visszatér oda, ahonnan elindult. Valóban ilyen lenne a világunk?
– Pontosan ilyen. A történetet a kikapós falusi polgármesteri hivatali gépírónőből kikupálódott egyetemista és örökös gyakornoknő, Piroska fejezi be. Egy szörnyű, züllött éjszaka, ivások, szerelem nélküli szerelmeskedések után ráébred, hogy semmi keresnivalója nincs ebben a baloldali-liberális társaságban és a balos városban, hiszen titokban ő is hívő, inkább a nemzeti oldalhoz vonzódik. A regény fináléjában a lány visszatér oda, ahol a cselekmény elkezdődött, a jellegtelen szlovák faluba, visszaveszik a polgármesteri hivatalba, s valószínűleg hozzámegy a művelődési ház megalkuvó igazgatójához, akit nem szeret. A kör bezárult. A rendszerváltozás 17-18 éve alatt hőseink – az egyetlen Máté kivételével – ugyanazokkal a démonokkal küszködnek, sikertelenül, a győzelem parányi esélye nélkül. A világ is erodál, de ők is hozzázüllöttek már. Ez mararadt nekik: Az ifjúság maradéka. Ők visszatérnek oda, ahonnan elindultak, ahogy az ország is visszasüllyedt az 1970-es évek reménytelenségébe. Máté sorsa hordozza magában a biztató jövő igéretét. Megváltani magunkat nem könnyű, de nem is lehetetlen. Így válik teljessé és lezárttá Az ifjúság maradéka című regénnyel a Pósa-regényfolyam is. A Mátéhoz és Mártához hasonló kivételektől eltekintve elmondhatjuk: se a világ, se Magyaország nem akar tanulni, sem a történelemből, sem a saját kárán.
|
Lap teteje |
Impresszum |
Médiaajánlat |
Adatvédelem |
Oldaltérkép
