Öt fiú erőszakolt meg egy 9 éves kislányt a napköziben 2009. január 24. 13:09
MNO Egy kilencesztendős kislányt erőszakolt meg öt fiú osztálytársa még tavaly ősszel Szegeden – erősítette meg a Magyar Televízió Híradójának értesülését Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.
Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel
Az őrnagy elmondta: a szegedi rendőrkapitányság valóban indított büntetőeljárást egy általános iskolában, annak napközijében történt nemi erőszak ügyében az elmúlt év őszén. Az ügy körülményeinek felderítését követően a büntetőeljárást lezárták, mivel valamennyi gyanúsított gyermekkorú volt. Az eset iratait a rendőrség átadta a gyámhatóságnak – tette hozzá a szóvivő.