2008. december 11. 22:54
Bóka Máté Ciprián
A pécsi egyházmegye jövőre ünnepli ezeréves fennállását, az eseményre készülve az idén – harmadik alkalommal – temették el Janus Pannoniust, az egykori pécsi püspököt, humanista költőt. Az egyházmegye által megrendezett adventi ünnepségen a bazilikában mutatták be kedden azt a CD-t, amely Janus Pannonius megzenésített verseit tartalmazza.
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
A Reneszánsz év eseményeihez kapcsolódva régi magyar zenét szerető művészek közösen alkották meg azt az új korongot, amelyet kedden mutattak be a pécsi székesegyházban. A Janus-verseket magyarul és latinul feldolgozó több mint harminc zenész több száz fős közönségnek adta elő a XV. századi humanista költő szerzeményeit. A neves, sokak által ismert zenészek sorát a koncerten a pécsi Szélkiáltó együttes nyitotta, majd a zenekart Huzella Péter követte, majd a szintén népszerű Kaláka folytatta. A bazilika hűvös főhajója pedig lassan megtelt a népies hangzásvilágból is merítő és reneszánsz hangulatot idéző dalokkal Kátai Zoltán, Kobzos Kiss Tamás, a Misztrál, a Sebő együttes, Tolcsvay Béla előadásában, illetve a szintén a CD-n közreműködő Musica Historica együttes vezetője, Csörsz Rumen István által előadott darabokkal. Pannónia költőfejedelmét, a pécsi püspököt először 1472-ben temették el. Nyughelyét ötszáz évvel később találták meg a székesegyház altemplomában. Az idén a pécsi bazilikában újratemették a püspök-költő földi maradványait.
|
|
Küldés e-mailben|
Szóljon hozzá a fórumban|
Nyomtatható verzió
|