2008. szeptember 2. 16:24
MNO
Kiadja a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az egyes kormányülések összefoglalóinak mellékleteit a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnevezésű civil szervezetnek – mondta el Deák Dávid ügyvéd, a TASZ jogi képviselője a kormányülések összefoglalóinak, mellékleteinek és hangfelvételeinek nyilvánossága érdekében a Fővárosi Bíróságon indított polgári per harmadik, keddi tárgyalását követően.
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
A próbaper eredetileg a 2007-es kormányülésekkel kapcsolatos iratok és hangfelvételek közérdekű adatként történő nyilvánosságra hozása érdekében indult, a keresetet azonban az eljárás során a civil szervezet technikai okokból, az ügy egyszerűbb kezelése érdekében a 2007. augusztusi, illetve szeptemberi kormányülésekre szűkítette – mondta a civil szervezet ügyvédje, aki szerint az érdemi kérdés az: továbbra is fenntartható-e az a gyakorlat, hogy a kormányüléssel kapcsolatos iratokat, illetve hangfelvételeket teljes egészükben államtitokként kezelik.
Deák Dávid hozzátette: az is elvi kérdés, hogy alkotmányos-e az a törvényi felhatalmazás, mely szerint a miniszterelnök időkorlát nélkül megtilthatja a kormányülések hangfelvételeinek nyilvánosságra hozását. Ezzel kapcsolatban a perben a civil szervezet indítványozta, hogy az eljáró bíró forduljon az Alkotmánybírósághoz. A TASZ álláspontja szerint államtitokká nyilvánítani csak egyes adatokat lehet. Ugyanakkor a per eddigi tárgyalásain a MeH úgy vélte, hogy elegendő csupán az iratok fedlapját bemutatni, melyeken az államtitokká minősítés szerepel.
Az ügyvéd tudomása szerint eddig még a bíró sem vizsgálta az iratokat tartalmi szempontból. Az eljárás során korábban a MeH a kereset teljes elutasítását kérte, ám a keddi tárgyaláson már átadott egy kivonatot a civil szervezetnek, mely a kormányülések mellékleteivel kapcsolatban rögzíti, hogy melyek azok, amelyeket teljes egészében, melyek azok, amelyeket a bennük foglalt védett adatokra tekintettel részlegesen, illetve egyáltalán nem tudnak átadni. A TASZ jogi képviselőjének tájékoztatása szerint a mellékleteket illetően jelentős részben teljesülni látszik a kereset. Deák Dávid elmondta: a következő, október 7-i tárgyaláson már lehet számítani az érdemi döntés kihirdetésére a TASZ–MeH-perben.
(MTI)
|
|
Küldés e-mailben|
Szóljon hozzá a fórumban|
Nyomtatható verzió
|