Miért lehet értelme egy olyan kijelentésnek – teszi fel a szimbolikus kérdést Bogár László –, hogy ami most történik március 9-én, a népszavazás napján, az nemcsak a kormányt buktathatja meg, hanem a fennálló rendszert is, tehát a rendszerváltás rendszerét? Azt a rendszert – hívja fel a figyelmet a közgazdász –, amely tulajdonképpen nem húsz, hanem sokkal inkább hatvan éve, az 1940-es évek végétől áll fenn. Az 1950 és 2010 közötti időszak jól mutatja a rendszer folytonosságát, amikor is a magyar társadalom hosszú távú kifosztása valósult meg.

Bogár László az MNO-nak leszögezte: világosan kiderült, ebben az időszakban az összes megtermelt jövedelem (GDP) hozzávetőlegesen az 50-es évektől a tízszeresére nő majd a 2010-ig tartó időintervallumban, „miközben a bérből és fizetésből élők jövedelmét jelentő reálbérek ebben az időszakban mindössze csak háromszoros növekedést mutatnak”. Tehát ha az összes jövedelem a tízszeresére nő amellett, hogy a legnagyobb jövedelemcsoportot jelentő réteg tízszer annyit dolgozik, de a jövedelmük csak háromszoros növekedést mutat, „ebből az következik, hogy e hat évtized alatt a kizsákmányoltságuk, a kifosztási rátájuk több mint a háromszorosára emelkedett” – magyarázza Bogár.

Mint mondta, ez a „kifosztás már az 50-es években eléggé magas intenzitású volt”, ennek mértéke emelkedik tovább jelenleg is.

(Nagyobb méretért kattintson a képre) 

Három csomag – Bokros szivattyúja

A kizsákmányolás szintjének emelkedése nem tekinthető folyamatosnak, hiszen három kimagasló pontja is van ennek a korszaknak – hívja fel a figyelmet a professzor. Eszerint 1954–55-től 1995-ig viszonylag egyenletes a kifosztás, tehát „a Rákosi-csomag végétől a Bokros-csomag elejéig” az energiák elszívása lassú egyenletességgel történik. Bogár László megjegyzi azt is, hogy ez a folyamat nemcsak a Kádár-korszakot jelenti, hanem az egész Antall-időszakot is, „illetve Horn Gyuláék első évét is”. Vagyis – figyelmeztet a közgazdász – nem 1989–90 jelenti a határvonalat, „hanem inkább 1995–96, vagyis a Bokros-csomag” ideje. A magyar társadalom nyakába Rákosi tette az első csomagot, aki brutálisan növelte a kifosztást. Ezt mérsékelte Nagy Imre, illetve Kádár János, és e mérséklést folytatta az Antall József vezette kormány is. Tehát annyi történt, hogy „még tűrhető kifosztási szinten tartották a magyar társadalom alapvető folyamatait”.

Bogár úgy véli: az újabb roncsolást a társadalom szövetén a ’95-ös Bokros-csomag jelentette, amikor is „két év alatt újra, egészen brutálisan növelik a kifosztási szintjét a magyar társadalomnak”. Megjegyzi, itt is három ember van a történetben: Bokros indítja be a szivattyút, majd Orbán Viktor, illetve Medgyessy Péter mérsékli a satu szorítását, „egyébként nagyon helyesen” – teszi hozzá Bogár. Érdekes analógiákat mutat, Rákosi és Bokros, Nagy Imre és Orbán Viktor, valamint Kádár és Medgyessy karakterének történelmi összehasonlító elemzése.

Gyurcsány nemzetpusztító csomagja

Jelenleg a kifosztás harmadik „újjáéledésének időszakában vagyunk” – folytatja Bogár, aki szerint Gyurcsány a „harmadik nemzetpusztító kifosztási csomagot” helyezi a társadalom vállára. Bogár egyértelműen leszögezi: Rákosi és Bokros után Gyurcsány következik a sorban. Ugyanakkor ma még nem tudhatjuk, hogy ki vagy kik lesznek azok a személyek, akik a felpörgetett kifosztásszivattyút „leviszik a trend alá”, olyan mértékben, hogy az ismét az „elviselhető” szintre kerüljön. Bogár szerint világosan kiderül, hogy „a magyar társadalom újratermelési folyamatainak lepusztulási lejtője ezeknek a súlyosabbnál súlyosabb testi-lelki dimenziókat roncsoló csomagoknak köszönhető”, ez persze megjelenik a „lelkiállapot drámai romlásában is, vagyis a spirituális szerkezet roncsolódásában is”, ennek a kettős kivetülésében – a népesedési, illetve az egészségügyi folyamatokban. „Vagyis nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy folyamatosan kifosztják a magyar társadalom gerincét képező bérből és fizetésből élőket”, hanem mindezt úgy teszik, hogy „ezt mindig a szabadság, a jólét, a demokrácia” fogalmai mentén magyarázzák, propagálják.

Mi fizetjük meg saját lerablásunkat?

Bogár szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy „folyamatosan arra kényszerítik a kifosztandó alattvalókat, úgy tekintsenek a mindenkori aktuális rendszerre, hogy az egy felszabadító, jótevő” szisztéma. Holott – teszi hozzá – itt egy egységes birodalmi függésről van szó, a 40-es évek végétől a jelenlegi időkig „ez egy egységes birodalmi kifosztási rendszer”. Nem számít – teszi hozzá a közgazdász –, hogy közben a birodalom „személye” megváltozott: először a szovjet, majd a „globális hatalomgazdaság birodalma” szívja el az erőforrásokat, az eredmény ugyanolyan drámai. „Folyamatos a kifosztás” az elmúlt hat évtizedben – állítja Bogár. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a birodalom a kifosztottakkal fizetteti meg „saját kizsákmányoló berendezkedésének költségeit”. Így „működött a Rákosi-, a Bokros-, illetve ezen alapszik a Gyurcsány-csomag is”. Utóbbival kapcsolatban megjegyzi, hogy annak célja a „birodalmi sarc növelése”, aminek fő oka, hogy Kína és az iszlám felemelkedése nyomán a globális birodalom egyre súlyosabb kihívásokkal kénytelen szembenézni, és ezt igyekszik az alávetett „lokalitásokkal”, köztük Magyarországgal megfizettetni.

Bogár súlyos kritikát fogalmazott meg az SZDSZ-szel kapcsolatban is. Szavai szerint „az SZDSZ ebben a rendszerben valójában azt a szerepet tölti be, mint amit 1945–58 között a szovjet tisztek is Magyarországon, hogy „minden magyar főhatóságnál a legfőbb vezető személye mellett fizikailag is ott volt a birodalom”, és minden „döntést megvétózhatott”. Ez a legsötétebb időszaka az akkori rendszernek, ez a közvetlen birodalmi betüremkedés ’58-ban tűnik el az erőtérből. Az SZDSZ elmúlt 20 éves története nem más – folytatja Bogár –, mint a „közvetlen birodalmi erőszak betüremkedése” a magyar politikai mezőbe. Vagyis ha az SZDSZ nem jut be a parlamentbe, és végérvényesen felmorzsolódik, az csak annyit jelentene, „hogy véget ért a rendszerváltozás első jakobinus–sztálinista időszaka”.

A Bogár Lászlóval készült interjú második részét itt olvashatja!