Közönségdíjas lett a Beregszászi Színház 2005. június 19. 11:51
MNO
- Tar Zsuzsanna Idén a Határon Túli Magyar Színházak XVII. Fesztiválján, Kisvárdán három díjat is kapott a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata. Ezúttal a Kisvárdai Várszínház színpadán egyik sikerdarabjukat, Örkény István Tóték című drámáját mutatták be.
Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel
Ezért az előadásért a résztvevő huszonöt társulat közül a beregszásziak kapták az Illyés Közalapítvány díját, megosztva a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal. Ugyancsak nekik ítélték a Kisvárda város által felajánlott díjat és a közönség díját is. Vidnyánszky Attila főrendező elmondta, hogy leginkább ennek örültek.
– Nagy sikerünk volt, már a szünetben olyan tapsot kaptunk, amilyet az előadás végén is csak ritkán – fűzte hozzá Szűcs Nelli művésznő, aki Trill Zsolttal együtt egyéni különdíjban részesült.
A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata eddigi sikereinek köszönhetően részt vehetett a Pécsi Országos Színházi Találkozón is.